Még nem fejezte be, vagy most kezdi...



Ingyenes oktatásainkkal, rugalmas órarenddel segítjük, ha elmúlt 16 éves, hogy befejezze általános iskoláját, vagy érettségi vizsgát szerezzen.

„Ne akarjon a tanító az emberből más embert faragni, hanem tanítsa meg a maga megismerésére..."

Bemutatkozás

Intézményünk, a Bolyai János Gimnázium és Általános Iskola iskolarendszerű felnőttoktatás keretében nyújt lehetőséget a munka melletti tanulmányok befejezésére, valamint folytatására esti munkarendben.
 
Amennyiben valamilyen okból nem volt lehetősége befejezni az általános vagy középiskolai tanulmányait, illetve rendelkezik elvégzett 8 osztállyal vagy szakmunkás bizonyítvánnyal, és érettségi bizonyítványt kíván szerezni, intézményünkben erre lehetőséget biztosítunk!
 
Az oktatás munkarendje lehetővé teszi a tanulmányok munka melletti folytatását, hiszen a tanórákat tömbösítve, előre meghatározott napokon, a késő délutáni időszakban tartjuk, illetve a szombati napokon a délelőtti időszakban. Szaktanáraink támogató, partnerközpontú módszereket alkalmaznak, több éves, évtizedes tapasztalattal rendelkező pedagógusok.
 
 

ÁLTALÁNOS ISKOLA FELNŐTTEKNEK

Lehetőség felnőtteknek, hogy befejezzék általános iskolai tanulmányaikat.

MIÉRT ÉRDEMES FELNŐTTKÉNT ESTI ISKOLÁBA JÁRNI?

-Aki egész életen át tanul, művelődik, jobban megállja a helyét az életben!
-Érettségi megszerzése után rengeteg új lehetőség nyitja meg kapuit!
-Az érettséginek köszönhetően nő a munkaszerzés és magasabb fizetés lehetősége!

GIMNÁZIUM ISKOLA FELNŐTTEKNEK 

Lehetőség felnőtteknek, akik munka és család mellett érettségizni szeretnének.

MIÉRT MINKET VÁLASSZ?

-Teljesen ingyenes tanulás! Nincs regisztrációs díj és nincs tandíj!

-Tanulás mellett rengeteg szabadidő a munkára és családra!

-Beszámítjuk az eddig elvégzett éveket!

-Tanítás csupán heti 2-3 délután!

-Családi pótlék 21 éves korig!

-Diákigazolványt igényelhet!

-Megértő, profi tanárok!

-Rugalmas órarend!

-Barátságos légkör!

 
 

Képzésünk több településen elérhető:

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében:
- Botpalád, - Nyíregyháza - Jánkmajtis, - Nyírvasvári - Nyírbátor, - Rozsály - Nyírbéltek, - Tiszakóród - Újfehértó

Békés vármegyében:
- Gyomaendrőd, - Köröstarcsa - Szarvas

Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
- Cibakháza, - Tiszabő

Iskolánk Hírei

Bolyai János Gimnázium és Általános Iskola-Tökfaragó este

Intézményünk Nyírbátori telephelyén 2025. október 21-én „Tökfaragó est”-en mutatták be tanulóink kreativitásukat. Rengeteg félelmetes, vicces alkotás került a zsűri elé, melyet tanulóink, és apró segítőik készítettek. A diákok és az intézmény dolgozói kötetlen, beszélgetős, jó hangulatú délutánt töltöttek együtt.

Ügyfélfogadási rend az őszi szünetre

A Bolyai János Gimnázium és Általános iskola székhelyén és minden telephelyén, 2025. október 23. csütörtök és 2025. november 02. vasárnap között, az őszi szünet idején szünetel az ügyfélfogadás.

Bolyai János Gimnázium és Általános Iskola - Beiratkozás Szarvason

Felnőttoktatás, gimnázium és általános iskola - Szarvas, Tiszabő, Köröstarcsa, Gyomaendrőd, Cibakháza

Bolyai János Gimnázium és Általános Iskola - Beiratkozás Nyíregyházán

Felnőttoktatás, gimnázium és általános iskola - Nyíregyháza, Nyírbéltek, Botpalád, Jánkmajtis, Nyírbátor, Nyírvasvári, Újfehértó

esélytér inzétményfenntartó